Az elmúlt évek egyik legnagyobb könyvsikere volt Rácz Zsuzsa Állítsátok meg Terézanyut! című regénye. A magyar Bridget Jones történetként is emlegetett műből sikeres film készült, ráadásul a könyvből majdnem kétszázezer példányt kelt el. A folytatásban a főhős, Kéki Kata gondja a leleményes Odüsszeusz problémáját idézi: győzött ugyan, de haza is kéne érni valahogy.

Kéki Kata a regényhős, és Rácz Zsuzsa, az író sokak szerint csak abban különböznek egymástól, hogy az utóbbi írta az előbbit. Az biztos, hogy a beszélgetésre pontosan érkező csinos, fiatal nő, épp úgy, mint regényhőse, hosszú ideig rádióban dolgozott, majd kipróbálta a pr-munkát és a szabadúszásnak is nevezhető munkanélküli létet. Aztán az egészből regényt írt, amely váratlan sikert aratott, ez a valóságban is megtörtént, bár nem hasonlít Hámori Gabira. (Ő játszotta Terézanyut a filmben.) A Nesze neked Terézanyu című könyv, amelyben Rácz Zsuzsa folytatja Kéki Kata történetét, egyfajta Odüsszeia: egy harmincas szingli túl néhány véres csatán, győzelmen és vereségen, megpróbál hazatalálni önmagához. Az úton elkíséri néhány barátnő, de a kalandok és próbatételek többségét egyedül kell kiállnia. Ezt az elméletemet el is árulom a szerzőnek, aki szépen megköszöni, bár Homérosz eddig eszébe se jutott saját magával kapcsolatban, sőt, királynőnek se tartja magát.

Rólam azt szokták mondani, hogy én lennék a magyar nőibestseller-írás koronázatlan, meg mindenféle királynője, pedig az a Vavyan Fable. Ha bestseller, akkor ő az első. Nekem is ő volt az egyik kedvenc íróm kamaszkoromban. A Halkirálynő-trilógia megvan?

Bevallom, kimaradt.

Pedig nőikalandregény-vonalon szerintem világszínvonalú. Más országban hatalmas sztár lenne. Engem mindenesetre annak idején nagyon inspirált. Egyszer találkoztam vele, amikor Kepes András Desszert című műsorában dolgoztam, háttérinterjúkat készítettem.

Kepes előtt pedig rádiózott, ahogy ezt a regényben le is írja.

Igen. Sokat elárul az írástechnikámról, hogy nekünk még minden összekötő szöveget és felkonferáló szöveget meg kellett írnunk. Később ráálltam a jegyzetekre, mert a szerkesztők többnyire azt kértek tőlem. Tehát végül is a rádiózás közben tanultam meg írni.

Aztán sok más kollégájával együtt, kirúgták a Rádióból. Miből élt?

Ismerősök révén mindig beesett valamilyen munka. Fordítások, reklámszövegek, írogattam is sokfelé. Egy évig a Kreatív című lapnak voltam a pr-vezetője.

Ilyesmivel próbálkozik Kéki Kata az első terézanyus regényben, amely látványos „robbanást” okozott a magyar könyvpiacon, és komoly ismertséget hozott a szerző számára.

Nem én váltam igazán ismertté, hanem a regény főhőse, Kéki Kata. Ő egy kitalált karakter, bár az alaphelyzete – munkanélküli, hajadon újságíró, akinek se pasija, se állása – nagyon sokban hasonlított a saját korábbi életemre.

A regény folytatását olvasva én sem tudtam eldönteni, hol válik el Kéki Kata Rácz Zsuzsától. Néhol szinte ijesztő őszinteséggel rajzolódik ki a szerző a főhős alakja mögött.

Az első regényem után mindenki azt mondta, hogy az „csak” egy önéletrajz. Pedig nem. A folytatás még kevésbé az, hiszen komoly tétje volt, mennyire tudom elhatárolni saját életemet a regénytől. Amikor úgy éreztem, hogy váltanom kell, elvégeztem egy újabb egyetemet, szupervizor lettem. Szociális munkát végző, komoly lelki nyomás alatt élő emberekkel foglalkozom. Sok női csoporttal dolgozom, és az ott felbukkanó témák, problémák megjelennek, beépülnek a könyveimbe is, mint tipikus epizódok, élethelyzetek. Ez a regény tehát, ha látszik, ha nem, összetett módon szerkesztődött. Abból indultam ki, hogy mindez, ami engem mint nőt foglalkoztat, másokat is érdekel. Azt szeretném megfogalmazni, mit jelent ma egy harmincas, húszas, negyvenes nőnek az, hogy elköteleződjön, válasszon. Mi nehezíti meg, vagy könnyíti meg a választásainkat.

Kepes András írta az első Terézanyu regényről, hogy minden pasinak el kéne olvasnia. A női írók valóban más szemmel nézik és ábrázolják a világot, mint férfi kollégáik?

Virginia Woolf óta téma a női író–férfi író összevetés, amit most úgyse tudunk kivesézni, de: egy nő valóban másképp lát, hall, olvas, ír, mint egy férfi, számos biológiai és társadalmi ok miatt.

Ha ez így van, és remélem, hogy így, akkor ezt érdemes hangsúlyozni manapság, amikor a nők egyre férfiasabbak és a férfiak egyre nőiesebbé válnak.

Szerintem ezek egy olyan változás tünetei, amelyeket a saját bőrünkön tapasztalva valóban nem érzünk mindig kellemesnek. Pedig egyszerűen most tárgyalunk arról, mi, nők és férfiak, hogy a huszonegyedik században, kinek, mi a szerepe. Sokkal több lehetőségünk van erre, mint anyáinknak, nagyanyáinknak volt. Harminc évvel ezelőtt fel se merült olyan kérdés, hogy pontosan mi is egy nő dolga a világban.

A szocializmus idején haladó eszmének számított, hogy a nők traktorozhassanak, mehessenek bányába vagy tervezzenek házat. A világháborúk miatt is alakultak a szerepek, hiszen, míg a férfiak lövöldöztek a frontokon, valakinek el kellett készíteni a gránátokat a hátországban.

Igen, de míg a traktoroslány-kérdés egyrészt valóban igazolta, hogy egy nő szinte bármilyen területen, hivatásban elérheti azt, amit egy férfi, az otthoni feladatok ettől nem változtak meg. Kutatások igazolják azt a szociológiai tényt, hogy az én generációm volt az első, amelyik szerint nem jó életmodell, ha a nő végighajtja a nyolc órát a munkahelyén, gyakran többet teljesítve a férfi kollégáinál, aztán otthon fejest ugrik a mosogatóba, gondoskodik a rendről, tisztaságról, az ízletes házi koszt és természetesen a gyereknevelés mellett.

Mama főz, a papa újságot olvas.

Igen, és a nők jelentős része ma már úgy gondolja, hogy szeretne a hivatásában legalább olyan elismert lenni, mit a férfi kollégái. Ha pedig a gyereknevelést választja, akkor ott is ismerjék el a teljesítményét legalább annyira, mintha munkahelyen dolgozna.

Azok az aktív, dolgozó, alkotó nők, akiket ismerek, nem tudnak és nem is akarnak lemondani arról, hogy otthon is anyák, nők lehessenek.

Legtöbben mindent szeretnénk, tehát a teljes spektrumon akarjuk élni az életünket. Csakhogy ehhez folyamatos munka kell, és rengeteg megállapodás. Például a párkapcsolatban. Ez akkor se könnyű, ha mind a két félnek fontos, hogy létrejöjjön. Ezen a területen egyébként nagyon le vagyunk maradva a nyugat-európai országokhoz vagy Amerikához képest.

Kéki Kata megismer egy amerikai lányt, aki leginkább azzal foglalkozik, hogy megtalálja önmagát, de ettől nem igazán boldog.

Az egyéni útkeresés nagyon fontos feladat. Nem mondta senki, hogy közben végig boldognak kell lenni. Egy dologban biztos vagyok: Amerikában, illetve Nyugat-Európában sokkal biztonságosabb nőnek lenni, mint nálunk. Nem írtam le a könyvemben, de ott voltam, amikor egy kinti társaságban, néhány pohár bor után az egyik férfi kicsit erőszakosan flörtölt egy vonzó lánnyal. A lány nem szeretett volna csókolózni vele, de a férfi ezt a kelleténél nehezebben vette tudomásul. A lány másnap elmondta, hogy számára milyen megalázó volt az a helyzet, és ezt egyértelműen szexuális zaklatásnak tartja. Én, aki egyértelműen feminista vagyok, egy hétig nem értettem, hogy miért kell egy ilyen történetből nagy ügyet csinálni. Aztán szinte lepergett előttem az összes hasonló eset, ami velem történt, vagy amiről hallottam. Az volt a nagy felismerés, hogy igenis, számtalanszor kiállhattam volna már ki én is magamért, másokért, hiszen miért kellene bármiféle erőszakot, megaláztatást elviselnünk, munkahelyen, társaságban, bárhol, csak azért, mert nők vagyunk. Ott kint a közösség egyértelmű állásfoglalása segített. Ez az, ami nálunk még nincs.

Kéki Katának más gondjai is vannak. Ismertté vált a könyvével, anyagilag független, és mégis bizonytalan.

A valódi kérdés, amin mindenki töpreng, hogyan változtathatunk a sorsunkon. Kéki Katán keresztül azt szerettem volna megmutatni, hogy szembe kell néznünk saját magunkkal, a múltunkkal, fel kell ismernünk, hogyan hatnak a magunkkal hozott, örökölt történetek a döntéseinkre.

Kata retteg az egyedülléttől.

Nagyon, legalább annyira, mint a társas léttől. Ha nagy nehezen kivívtad magadnak a szabadságot, akkor rettegsz mindentől, ami ezt veszélyezteti. Közben persze utálsz egyedül lenni. De hogy lehet megszüntetni az elköteleződéstől való félelmet? Mit tehetek azért, hogy hosszú távú, jól élhető párkapcsolatot alakítsak ki, ami azt jelenti, hogy élhető, élvezhető életem legyen.

Kata például rájön, hogy nem kell mindenkinek megfelelnie ahhoz, hogy jó ember lehessen. Amikor ezt kideríti – legalábbis nekem úgy tűnt, megtalálja az igazit, akit Indiánnak nevez. Itt is van párhuzam a valóság és a regény között?

Indián egy kitalált figura. Nem írhattam meg a férjem.

Nem is.

Bocsánat, épp itt jön, hadd mutassam be...

Jó napot! – kezet rázunk. Láttam Rácz Zsuzsa férjét! És nem mondom meg, hogy olyan-e, mint egy indián, mert ez a kettejük titka. Ami ránk tartozik, azt Kéki Kata bőrébe bújva úgyis elmeséli. Azt persze elfelejtettem megkérdezni, vajon ebből is lesz-e film. Sebaj, szerintem úgyis azt válaszolta volna, hogy nincs kizárva, de biztosat még nem mondana. Nemsokára kiderül, addig is fő, hogy egyszer hazaérjünk.

Rácz Zsuzsa: Állítsátok meg Terézanyut!