Az állandó oktatási reformok ellenére a magyar iskola még mindig leginkább szorongást kelt a gyerekekben.

A pszichológus szerint semmi értelme buktatni, a szakfelügyeleti rendszer visszaállításában sem hisz, és óva int a különböző integrációs modellek dogmatikus erőltetésétől. A FigyelőNetnek arról is beszélt a tanévkezdés apropóján, mit tegyünk szülőként, hogy a gyerek elviselje az iskolát.

Mit tehet a szülő az iskola ellen?

Kezdődik az új tanév. A gyerekeknek be kell járni a „szorongást keltő” iskolába, ami – korábbi könyve szerint – akár meg is betegítheti őket. Mit csináljon a szülő? Hogy dolgozza fel mindezt a gyerekével?

A szülőknek mindenekelőtt azt lehet tanácsolni, hogy adjanak nagy érzelmi biztonságot. A gyereknek tudnia kell, hogy az ő szülei, az ő családja mindig mögötte áll, a külvilággal szemben minden körülmények között védelmet biztosít. Fontos, hogy meséljünk az elsős, másodikos gyerekeknek. Harmadiktól olvassunk esetleg regényt esténként, összebújva az ágyban.

Továbbá arra bíztatnám a szülőket, ne higgyék el az iskolának, hogy a gyerekük butább, mint gondolták! Több mint két évtizede nyolcféle intelligenciát különböztetünk meg, amelyből hétre – az érzelmi intelligenciára, szociabilitásra satöbbi – a magyar iskola nem kíváncsi. Az iskolai beválás épp ezért nem is korrelál az életben való beválással. A bizonyítvány még az értelmi intelligenciát sem tudja teljes körűen értelmezni. Az is két nagy - verbális és performális (cselekvéses) - tömbből tevődik össze. Egészséges intelligenciastruktúra esetén gyerekkorban a cselekvéses az erősebb, ez viszi magával a verbális kibontakozását. Az úgynevezett Wachler-mérés öt faktorral méri a szóbeli, öt faktorral a cselekvéses teljesítményt. A tíz faktorból a mai iskola lényegében kettőt osztályoz: a lexikális memóriát és egy matematikai készséget. Mindkettő a szóbeli tartományba esik. Nyolcat tehát nem osztályoz, és a gyerekkorban meghatározó cselekvéses részt meg sem érinti.

Nem árt azzal sem tisztában lenni, hogy minden szülő saját gyermekének a legrosszabb korrepetítora. Hogy néz ki egy családi korrepetálás? Első három perc: „Úristen, a gyerekem tényleg butább, mint gondoltam”. Második három perc: „A gyerekem nemcsak buta, de jellemtelen is. - Zsófikám, mit csinálsz az asztal alatt, amíg én a matematikáddal a lelkemet teszem ki? - Semmit apa, figyelek. - Figyelsz? Még hazudsz is? Nem a kenyérgalacsint gyurbikálod?”. Harmadik három perc: „Ez a gyerek engem nem szeret!”. A tizedik percben a szülő elkeseredetten üvölt, a gyerek pedig sír. Ez a normális szülői korrepetálás lefutási görbéje jó szülő, jó gyerek és jó kapcsolat esetén.

Karácsony Sándor már a két háború között azt mondta, ne korrepetáljunk, mert a korrepetálás „lazítja a személyiséget”. Az iskolai dolgoknak az iskolában kellene megtörténniük, nem otthon. Ne is kérdezzük állandóan, hogy mi történt az iskolában, hisz alig várja a gyerek, hogy eljöjjön onnan, hogy otthon legyen, velünk legyen. A mi kötelességünk nem az, hogy nyüstöljük a gyereket az intézmények kénye-kedve szerint, hanem az, hogy jól érezzük magunkat vele, és ő jól érezze magát velünk. Nem „fejleszteni” kell a gyereket, nem is nevelni, hanem együtt kell élni vele. Ő majd utánoz minket, és „a személyiségünk által nevelődik”.

A teljes interjú elolvasható a Figyelőneten

Vekerdy Tamás megvásárolható könyvei:

A szülő kérdez, a pszichológus válaszol 2.
A szülő kérdez, a pszichológus válaszol
A pszichológus újra válaszol
Jövőnk titka: a gyerek...
Felnőttek és gyerekek
Az óvoda és az első iskolai évek - a pszichológus szemével
Másféle iskolák