Az utolsó töltény 10.

A(z) Az utolsó töltény 10. Könyv ismertetője

"Már beszéltem gyerekkori felháborodásomról, amiért apám ilyen gyalázatos világot hagyott rám. Meg voltam győződve, hogy módjában állt volna változtatni ezen, csak a tehetetlenségén és a gyávaságán múlott, hogy az élet nem vált jobbá. Ez a téveszmém mára eloszlott, be kell látni, hogy az én generációm is csak a nyomort és a terror fenyegető árnyékát hagyományozza gyerekeire és unokáira.
Bár az egymást követő nemzedékek sorsában az ínség és a szenvedés folyamata megállíthatatlannak tűnik, azzal próbálom vigasztalni magam, hogy mindig is megkíséreltem ellenállni mindenféle rendű-rangú Hatalom erőszakos próbálkozásainak. Azzal erősítem a lelkemet, hogy egyetlen olyan sort sem írtam le, melyben elárultam volna a megalázottak és kizsákmányoltak ügyét. Belátom, hogy ez a keserves munkám sem oldott meg semmit, de talán fenntartotta a reményt, hogy jöhet valaki, aki egyszer majd valóban igazságot, felszabadulást hoz a veszteseknek: - "Exoriare aliquis nostris ex ossibus ultor" - támad majd bosszúálló a mi csontjainkból!"
A(z) Az utolsó töltény 10. Könyv szerzője Moldova György.