Haldimann-levelek
15% 2 690 Ft
A(z) Haldimann-levelek Könyv ismertetője
1977 tavaszán, két évvel a Sorstalanság megjelenése után a Lukács uszodában valaki megemlítette Kertész Imrének, hogy a Neue Zürcher Zeitungban néhány héttel korábban írtak a regényről. Másvalaki tudta a dátumot is, egy londoni barát pedig elküldte a lapkivágást. Az írás szerzője Eva Haldimann, magyar származású, Svájcban élő irodalmár volt, aki akkor már több mint egy évtizede rendszeresen, alapos és értő figyelemmel követte és ismertette a világlap olvasóival a magyar irodalmi élet fejleményeit. "Talán nem is sejti, hogy a némasággal folytatott napi küzdelem közepett milyen különös ajándék számomra egy független szellem méltató érdeklődése" - írta Kertész egyik első levelében Eva Haldimann-nak. Két és fél évtizeden át tartó levelezésüknek ez a legszebb, legszemélyesebb és a levelekben újra meg újra feltűnő mozzanata: az író ír érzékeny és hű olvasójának, akihez idővel már igaz barátság fűzi. Tervekről, utazásokról és emberekről tudósít, kétségekről, szorongásokról és "a világ tébolydájá"-ról. Izgalmas alkotói- és kordokumentumok ezek a levelek, sajátosan személyes perspektívában mutatják meg a közelmúlt évtizedeit, illetve az azóta már jól ismert regények, esszék születőfélben lévő, legjellegzetesebb motívumait. És minden szavukon, a legszemélyesebbeken is ott a Kertész-védjegy: az individuumé, akinek számára "a boldogság kötelesség".
A(z) Haldimann-levelek Könyv szerzője Kertész Imre.
A szerző további művei
-
Sorstalanság -...
Kertész Imre
3 490 Ft2 967 Ft15% kedvezmény -
K. dosszié
Kertész Imre
2 490 Ft2 117 Ft15% kedvezmény -
Felszámolás
Kertész Imre
1 890 Ft1 607 Ft15% kedvezmény -
A stockholmi beszéd 2002
Kertész Imre
1 200 Ft1 020 Ft15% kedvezmény -
A stockholmi beszéd 2002
Kertész Imre
700 Ft595 Ft15% kedvezmény